Az Osztrák–Magyar Monarchia

 

 

Az Osztrák–Magyar Monarchia (németül Österreichisch-Ungarische Monarchie vagy Österreich-Ungarn)1867 és 1918 között fennállt különleges, kettős (dualista) állam, pontosabban államszövetség volt Közép-Európában. Két fele a Magyar Királyság és az Osztrák Császárság volt, melyek a közös uralkodó és a közös ügyként igazgatottkülügy, hadügy és az ezekhez kapcsolódó pénzügy által összekapcsolt önálló államok voltak.
Az Osztrák–Magyar Monarchia, az osztrák uralkodóház és a magyar uralkodó körök közötti, 1867. július 28-án Ferenc József osztrák császár és magyar király által szentesített kiegyezési törvény következtében létrejött paritás elvű alkotmányos monarchia. A Monarchia többnemzetiségű állam volt, nemzetiségei közül a német nyelvű osztrákokon és a magyarokon kívül a fontosabbak a különböző szláv népek (lengyelek, ukránok, csehek, szlovákok, szlovének, horvátok, szerbek), a románok és az olaszok voltak. A nemzetiségeket és mozgalmaikat azonban a kiegyezés politikai-közjogi építményéből teljes egészében kihagyták. Mégis, Ausztriában a nemzetiségi elitek egy jelentős részét hatékonyan integrálták a politikai rendszerbe (több osztrák, sőt közös miniszter is lengyel vagy cseh volt), míg Magyarország belső berendezkedése a nemzetiségi vezetők szinte teljes kiszorítását célozta. Mindennek fontos szerepe volt abban, hogy 1918-ra, az elvesztett első világháború befejezéséig a Monarchiának és két alkotóelemének belső kohéziója teljes egészében megszűnt, és végül ez lett felbomlásuk egyik fő oka.

Létrejötte:
A duális állam létrejötte egy kompromisszum eredménye. Az osztrák udvari körök – nagyrészt az Itáliában és a Poroszországtól 1859-ben és 1866-ban elszenvedett katonai vereség hatására – belátták, hogy az egységes és abszolutisztikus osztrák birodalom nem tartható fenn. Az ekkor még főleg a volt nemes földbirtokosokból álló, rendi jellegű magyar uralkodó osztály az 1848-as áprilisi törvényekhez szeretett volna visszatérni, ennek eléréséhez azonban szintén nem volt elegendő ereje.
A létrejött kiegyezésben egyeztették össze a bécsi udvar nagyhatalmi törekvéseit a magyar vezető rétegnek azzal a törekvésével, hogy Magyarország belső berendezkedését teljes egészében maguk határozhassák meg, ellenállva az iparosodás által hozott társadalmi változásoknak és a nemzetiségi mozgalmak egyre erősödő követeléseinek. Ez a kompromisszum azonban szükségképpen eltérő belső politikai fejlődéshez vezetett a két államban. Mivel közjogi értelemben a kiegyezés nem egyszerűen a közös uralkodó és a magyar vezető réteg, hanem éppen annyira a két birodalomfél között jött létre, ezért a létrehozott konstrukció elengedhetetlenné tette, hogy Ausztriában is alkotmányos berendezkedés jöjjön létre. Ennek eredménye lett a dualista államszövetség, az Osztrák–Magyar Monarchia. A politikai kiegyezést a közös ügyek költségeinek megosztásáról, a vámunióról és egyéb gazdasági kérdésekről szóló gazdasági kiegyezés egészítette ki, amit azonban tízévenként meg kellett újítani.

Felbomlása:
A Monarchia két felének parlamentje (az Országgyűlés és a Birodalmi Tanács) és kormánya önállóan intézte államának ügyeit.

Közös ügyeknek csak a külpolitika és a hadügy, valamint az ehhez szükséges pénzügyek számítottak.Közös bank- és valutarendszert, valamint a közös vámrendszert is fenntartottak, ezek azonban nem közös ügyek voltak, hanem a két önálló állam közötti megállapodáson alapultak. A két állam jegybankja az Osztrák–Magyar Bank volt.
Közös törvényhozás nem volt, a közös ügyeket a delegációk hatáskörébe utalták, amelyeket egyenlő létszámban a két parlament küldött ki. A közös ügyek igazgatásáról közös külügy-, hadügy-, illetve pénzügyminiszter gondoskodott. A közös ügyek irányításában a kiegyezés során elért kompromisszum eredményeként a közös uralkodónak meghatározó befolyása volt.
A soknemzetiségű birodalom a nemzetállamok születésének idején jött létre, így a politikai élet nagy része a tizenegy különböző nemzet vitáiból állt. Elsősorban az osztrák-magyar, a cseh-osztrák és a magyar-horvát politikai konfliktus, valamint az erdélyi románkérdés volt feszült, ezek a viták nagy port kavartak.
A Monarchia fennállásának ötvenegy éve alatt gazdasági szempontból rengeteget fejlődött, modernizálódott és – a nemzetiségi elnyomástól eltekintve, illetve amellett – politikailag egyre liberálisabbá vált, ez azonban nem járt együtt a politikai élet demokratizálásával.
Az Osztrák–Magyar Monarchia egykori területén ma 69 millió ember él.

Fennállása:
A Monarchia létének az I. világháborús katonai vereség és a nemzetiségi mozgalmak felerősödése vetett véget.Noha az USA támogatta a Monarchia fennmaradását, de a többi antant tagállam (Nagy-Britannia, Franciaország, Olaszország) nem osztotta az USA ezen nézetét, így a Monarchiát feloszlatták. Az eckartsaui nyilatkozatában I. Károly császár (Magyarországon IV. Károly néven királyként uralkodott) is lemondott az államügyek intézéséről és uralkodói jogairól. Az utódállamok közül Ausztria és Magyarország viselte a politikai felelősséget a háborúért. A Saint Germain-i békeszerződés és a trianoni békeszerződés által lefektetett új határok szétszabdalták a korábbi jól működő gazdasági egységet, és új nemzetiségi problémákat keltettek Közép-Európában, amelyek hozzájárultak a II. világháború kitöréséhez.

A szakirodalomban vitás kérdés a Monarchia felbomlása. A dualista állam ugyanis két független államból: az Osztrák Császárságból és a „Magyar Szent Korona országaiból” állt. A magyar felfogás szerint a Monarchia jogi értelemben nem volt állam. A két ország impériuma mellett nem volt külön államhatalom, sem külön területe, így a Monarchia felbomlása csupán a két állam közötti jogi kapcsolatok megszűnése volt 1918 novemberében. Az osztrák jogi szakírók szerint az Osztrák Császárság megszűnése a szétesés fogalma alá vonandó, hiszen egyik utódállam sem tekintette jogelődjének a Császárságot. Az újonnan alakult Osztrák Köztársaság sem volt azonos a Császársággal.
A szakirodalomban elterjedt kifejezés az „utódállam” fogalom, a Monarchia utódállamának tartják Magyarországot, Ausztriát, Csehszlovákiát, Lengyelországot, Romániát és az SZHSZ Királyságot Gyakorlatilag azonban azt mondhatjuk, hogy a Monarchia egyetlen utódállam nélkül szűnt meg. A Magyar Köztársaság a Magyar Királyságot tekintette jogelődnek, míg Ausztria nem tekintette jogelődnek az Osztrák Császárságot.